Ígértem a múltkor, hogy kifejtem a rövid híreket. Íme tehát:
1. Amola határozatlan ideig pihenőre megy. Döntésének okai részben személyesek, részben pedig a tanulmányaival kapcsolatosak. Ez utóbbit egyébként maximálisan átérzem, mindkettőnk számára most következik az utolsó tanév a saját oktatási intézményünkben, és nem lesz könnyű. Amolára vár az érettségi, és mivel olyan egyetemre akar bejutni, ahova kiemelkedő eredmény szükséges, minden energiáját erre kell fordítania. Előttem 2 nyelvvizsga és egy diploma áll (ami a diplomamunka megírásán kívül egy abszolutóriumot és a diploma megvédését is jelenti), illetve a szokásos évi két vizsgaidőszak. És ugye mondanom sem kell, hogy az előző évet elég csúnyán elb@sztam, aminek most fogom meginni a levét. Tehát még nekem is ki kell találnom, hogyan egyeztetem össze a zenélést a tanulmányaimmal. Igyekszem elkerülni, hogy Amolához hasonlóan nekem is választanom kelljen.
Tehát jelenleg úgy néz ki, hosszabb időre megüresedett a basszusgitári poszt a Wet Lipsben. A "hogyan tovább?" kérdésre még nincs egyértelmű válaszunk. Első körben keresünk olyan rock'n'roll arcot, aki betöltené ezt a posztot és képes azonosulni a zenekar stílusával; ha nem találunk ilyet, akkor ocsmány módon laptopról fog menni élőben a basszus.
(Hogy a Dr. Melancholia hogyan bírkózik meg a kihívással, annak taglalását inkább Chrisre hagyom. A blogjukhoz a hivatkozást lásd balra az oldalsávban!)
2. Tapossuk a magyar rockzene ingoványos mocsarát. Mint azt egyéb helyeken Chris bin Laden és Linda Daemon is számtalanszor megemlítették már, idehaza baromi nehéz a legkisebb előrelépést is megtenni. Nyugati kollégáinkkal ellentétben nekünk nem áll rendelkezésünkre jól működő, bejáratott infrastruktúra a zenénk szélesebb körben való elterjesztéséhez, így kénytelenek vagyunk azokkal a nehezen hozzáférhető eszközökkel próbálkozni, amelyek alapvetően a fogyasztóbarát médiatermékek számára találtak ki. Mint Marilyn Manson egykori tisztelője, hajlamos vagyok a médiát olyan eszköznek tekinteni, ami gyakran a felhasználót használja (bizony visszanyal a fagyi =) ). Tehát amíg nem látok lehetőséget az előrelépésre, nem erőltetem a dolgot. Augusztus 15-én volt pont két éve, hogy a Wet Lips első felállása először gyűlt össze egy próbateremben. Azóta bőven volt alkalmunk megtanulni, hogy koncertet csak akkor van értelme adni, ha képesek vagyunk a hallgatóságnak megfelelő színvonalú műsort biztosítani. Az Avalon Club megszűntével ez egyre nehezebbé vált. (Chris a Contrast Fesztes "kis kellemetlenségek" után ebben igazat fog adni nekem.) Ígyhát türelem, amint lesz lehetőségünk színvonalas koncertet adni, ismét a színpadra lépünk.
Végül egy kellemesebb hír:
3. Wet Lips - készül a lemez. Nade, miről is van szó? Miután a DEMOlition 2k9 a közönség és a szakmabeliek körében is szinte egyöntetűen pozitív fogadtatásra lelt, júniusban nekiláttunk egyúj hangzóanyag készítésének. Az első tervek szerint ez az előző lemezzel nagyjából azonos időtartamú, tehát EP hosszúságú anyag lett volna, de mint már korábban említettem, megvolt benne a lehetőség arra, hogy többé váljon. Így is lett.
Üzleti ügyeink megbeszélése közben csütörtökön úgy döntöttünk a srácokkal, hogy demózgatás helyett belevágunk a Wet Lips első nagylemezének elkészítésébe. Digital Glamour munkacím alatt az első tervek szerint 10-12 dalt veszünk fel, amelyek közül egyhez videoklipp is készül. Mivel szeretnénk színvonalas anyagot kiadni a kezeink közül, ez az egész nyilván nem egy pillanat alatt fog megtörténni. Mindenesetre a munkafolyamatról időről időre be fogok itt számolni.
Ennyi volt a mese mára. Legyetek rosszak, de csak mértékkel!
Lin
)
na azert nem annyira veszes ez, mint gondoltam.
viszont azon gondolkoztam, hogy kornyezo orszagokat esetleg nem lenne erdemes megprobalni? ezek az olaszok akikkel dolgozom is turneztak mar finnorszagban, angliaban, meg horvatoszagban is, pedig nem egy hu de ismert banda. jovore a sexydeathel indulnak turnera. be kene hajtani Alex apan azt az igeretet nem? :D ugyis elvileg latom a fejet nemsokara, mert az olaszok hozzak magukkal *muhaha*
olyan szivesen szerveznenk Nektek ide is barmit Tomival, de mar csak az utikoltseg miatt annyira nem eri meg, h kicsit sem...pedig meg csovelhetnetek is itt...azert ha ugy adodna szolj :D
a videoklip meg kurjon am oda, de rendesen!!! :D
Na most sírom el magam..:(
Helló!
Ez meglepő, de megérthető az, hogy Amola szünetel. Remélem így is jól fog működni a Wet Lips és remélem találtok ideiglenesen egy másik basszus gitárost. Ha lenne basszus gitárom, és ha jól tudnék basszus gitározni segítenék, de csak gitározni tudok. :/ Remélem Amolának sikerül tovább jutnia az egyetemre, sok sikert hozzá Amola. :) A Wet Lips nek is sok sikert kívánok a továbbiakhoz. :)
Remélem átment a kommentem, amit az előbb írtam.
Anna: Alexéken nagyon jó lenne behajtani az ígéretüket, a baj csak az, hogy nagyon sokba fájna az úti költség. Ezért inkább a lemezbe meg a klippbe öljük most a pénzt. Amúgy környező országokkal valóban kéne és fogunk is valamit kezdeni, de valszeg októberig mégvárni kell, hogy ez ügyben érdemben tudjak lépni.
Kilian: :( Fel a fejjel! Megyünk tovább.
Tanzer: Köszi a bíztatást. A kommented pedig azért nem jelent meg egyből, mert először jóvá kell hagynom, ha nem vagy regisztrálva a Freeblog rendszerében.
Azért mertem remélni:)
Amola milyen irányba szeretne moccani??? gondolom nem a BGF-et célozta meg?
Lin: Oké, ezt én is észre vettem, csak kicsit fura volt, hogy nem volt kint. :P De már értem. :D :P Sok sikert kívánok nektek. :)
Lin: ha lesz másik basszusgitáros és mondjuk amola vissza akar jönni a wl-be akkor mi lesz???
Kilian: Több lehetőséget is megjelölt, nagyrészt mind az orvosin van. Oda meg nem könnyű bejutni, ugyebár.
Elly: Amolával úgy beszéltük meg, hogy szünetre megy, tehát hivatalosan továbbra is tag. Csak addig fogjuk helyettesíteni, amíg ez szükséges.
Wuu Britney...valóban nem könnyő a helyzet, de nem is lehetetlen...Sok sikert kívánok hozzá neki, remélem sikerül:)
Én ugyan azt tudom írni amit a Melancholiának is:Sok sikert kívánok Amolának a terveihez,és hiányozni fog!Nektek fiúk pedig kitartást,és sok sikert továbbra is!Bízom benne,hogy meg fogjátok oldani,és minden rendben lesz!A klippet,és a lemezt is nagyon várom már:)!Valamint,hogy újra a színpadon láthassunk titeket,hiányoztok már nagyon!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
